Atradius Magyarország

Az Atradius Magyarország a régió egyik vezető hitelbiztosítója. Az alábbiakban a magyar csapatról és szerepéről olvashat bővebben.

Atradius hitelbiztosítás és követelésbehajtás – vállalata biztonsági hálója

Az Atradius szerepe közel egy évszázada, hogy segítse a biztonságos kereskedelmet. Azonban ez önmagában nem elég, az Atradius kockázatkezelési módszertana ennél is hatékonyabb, hiszen együtt jár az emberi szakértelemmel. Nemcsak keressük a kockázatot – hiszen a kockázatban rejlik a lehetőség, hanem a biztosítási fedezet mellett magabiztosságot is nyújtunk.

Az Atradius magyarországi fióktelepe 2005-ben kezdte meg hazai tevékenységét, így a kereskedelmi közösség részévé vált és fokozatosan a hitelbiztosítási piac egyik meghatározó, piacvezető szereplőjévé nőtte ki magát. Induláskor kizárólag a magyar ügyfelek teljes körű kiszolgálására összpontosítottunk és dinamikus fejlődésünknek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy ma már a helyi piacon túl a román és a szlovén ügyfeleket is a magyarországi fióktelep szolgálhassa ki.

Annak érdekében, hogy teljes körű szolgáltatást nyújthassunk ügyfeleink számára, az Atradius Collections 2007-ben megnyitotta magyarországi fióktelepét.

Az Atradius nemzetközi jellege ellenére a munkatársaink közvetlen kapcsolatot ápolnak egymással és ez a személyes hangnem határozza meg az ügyfeleinkkel való kapcsolattartást is.  

Az Atradius csapata az Ön szolgálatában

Az Atradius szolgáltatásai a felhalmozott tudásra és információra épülnek, éppen ezért tevékenységünk és hosszú távú üzleti kapcsolataink alapja a kockázatelemzési szakértelem.

Folyamatosan bővülő csapatunkban hitelvizsgálók, ügyfélreferensek, követeléskezelési szakértők és támogató munkatársak dolgoznak.

Tapasztalt munkatársaink értékes információkat nyújtanak üzletfeleivel kapcsolatban, e mellett számos részletes gazdasági- és piaci elemzéssel segítjük Önt, hogy a legjobb döntést hozza meg.

Vezetés

Vanek Balázs
Fióktelep-vezető
Atradius Crédito y Caución S.A., Magyarországi Fióktelepe

A magyarországi Atradius Fióktelep megalapítása óta Vanek Balázs a fióktelep-vezető, munkájának elismerését fémjelzi a hazai mellett a román és szlovén piaci jelenlétünk, amelynek eredményeképpen 2013-ban kinevezték a Délkelet-európai régió igazgatóhelyettesének.

Vanek Balázs közgazdászként diplomázott a Külkereskedelmi Főiskolán, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett MSc diplomát.

Büszkék vagyunk arra is, hogy már működésünk első évében a Szépművészeti Múzeumban rendezett >Dürer és kortársai< kiállítás egyik szponzoraként a magyar és az egyetemes kultúra támogatójaként léphettünk színre.

Vanek Balázs
Fióktelep-vezető

Vanek Balázs elkötelezett híve a haladásnak, a fejlődésnek és az innovációnak.

A gazdasági életből való kitekintés is hozzátartozik a mindennapjainkhoz, úgy mint az X, Y generációk közti különbségek megismerése és feloldása, a kultúra támogatása.

Végül, de nem utolsó sorban csapatunk évek óta szívügyének tartja a hátrányos helyzetű gyerekek támogatását.

A magyarországi fióktelep története a kezdetektől napjainkig

A legfőbb mérföldkövek:

  • Az Atradiust 2003. augusztusában mutatták be, amely a Gerling NCM-bõl vált ki és az átalakulás 2004. január 5-ére fejeződött be.
  • Az Atradius magyarországi fióktelepét  2005. májusában alapították.
  • Két év múlva, 2007-ben az Atradius Collections is megnyitotta fióktelepét Magyarországon.
  • A román piacon 2012-ben kezdtünk el terjeszkedni, amelyet 2013-ban a szlovén piac kiszolgálása követett.
  • Az Atradius magyarországi fióktelepének 2015-ben ünnepelhettük tízéves fennállásának évfordulóját.

A helyi igényekre fókuszálva

A helyben járás nem opció, ha üzletről van szó. Aki így tesz, azt versenytársai megelőzik. Aktívan jelen vagyunk vállalkozása már meglévő és jövőbeni piacain is, ezzel segítve cége növekedését. Bárhol tevékenykedik a globális gazdasági kilátások éppúgy hatással lehetnek ügyfelei tevékenységére is, mint az Önére. Sőt, ha a meglévő piacok a csökkenő kereslet vagy stagnálás jeleit mutatják, a valódi növekedési lehetőséget a potenciális új piacok jelenthetik. Szakemberink az aktuális piaci trendek, a lokális üzleti kultúra és a helyi jogszabályok ismeretében támogatják vállalkozását. 

Az Atradius elsődlegesen arra törekszik, hogy az Ön saját kockázatkezelési eljárásaihoz igazodva, Önnel együtt alakítsunk ki egy személyre szabott szerződést, amely a vállalata stratégiájához és céljaihoz igazodik.

Karrier

Nemzetközi cégként világszerte tehetséges munkatársakat toborzunk.

Potenciális állásajánlatok és az Atradius által kínált helyi munkavállalási lehetőségek megtekintéséhez vegye fel velünk a kapcsolatot.

Önéletrajzát és motivációs levelét közvetlenül is elküldheti nekünk a info-hu@atradius.com e-mail címre.

Kapcsolódó dokumentumok

Jogi nyilatkozat

Az itt tett nyilatkozatok csak tájékoztató jellegűek, ezekre nem lehet hivatkozni semmilyen esetben sem. Az irányadó feltételeket megtalálja a jelenleg érvényes szabályzatban vagy a megfelelő termék vagy szolgáltatási megállapodásban. Az itt leírtak nem értelmezhetők úgy, hogy az Atradiusnak bármilyen joga, kötelezettsége vagy felelőssége lenne, beleértve a vásárlók átvilágítását vagy az Ön nevében végzendő egyéb átvilágításokat. Ha az Atradius átvilágítási eljárást végez valamely vevőnél, azt saját kockázatvállalási céljai miatt teszi, és nem a Biztosított vagy bármely más személy javára. Ezen kívül az Atradius és a hozzá kapcsolódó, kapcsolt vállalatok vagy leányvállalatai semmilyen körülmények között sem felelősek semmilyen közvetlen, közvetett, speciális, véletlen vagy következményként bekövetkező kárért, amely a nyilatkozatokban tett információk felhasználásából ered.